Február 7-én, este hatkor Claude Miller Mortelle randonnée (Halálos kirándulás) c. filmjét nézzük meg a KMO-ban:
Isabelle Adjani : Catherine Leiris (et Lucie Brentano, Ève Granger, Dorothée Ortiz, Ariane Chevallier, Charlotte Vincent, 'Marie', etc.)
Franz Clemens Brentano (Marienberg am Rhein, 1838. január 16. – Zürich, 1917. március 17.) német, majd osztrák katolikus filozófus és pszichológus. Elsősorban a pszichológiai kérdésekkel foglalkozik a tudatfilozófiában. A filozófia módszerét azonosítja a természettudományokéval.
Leginkább az intencionalitás középkori felfogásának újjáélesztéséről ismert, amelyhez az alapgondolatokat főleg Aquinói Szent Tamástól és a középkori filozófusok Arisztotelész-értelmezéseiből meríti.
Németországban, Boppard közelében született, katolikus pap volt és 1866–1873 között a Würzburgi Egyetem filozófiaprofesszora, de a római katolikus egyházzal a pápai tévedhetetlenség tanáról folytatott vitájának a kudarca miatt lemondott, majd 1880 –1895 között a Bécsi Egyetemen tanított.
Brentano a filozófia történetét tudományos törekvések organikus kialakulásának folyamataként és e tendenciák megtöréseként, hanyatlásaként értelmezi. Négy egymást követő fázist különböztet meg, amelyek a nagy történelmi korszakok, az ókor, a középkor és az újkor mindegyikében ismétlődnek:
1. a virágzás
2. a hanyatlás
3. szkeptikus dekadens fázis
5. kitalációkra építő dekadens fázis
Brentano világ jelenségeit két részre, fizikaira és mentálisra osztja.
Brentano szerint a mentális állapotok fő alkotója nem valamiféle önmagában megálló entitás, hanem az intencionalitás, a gondolatok viszonyulása más gondolatokhoz vagy tárgyakhoz.
A pszichikai fenoménekre irányuló belső észlelés minden megismerés és tudás végső forrása, az igazság alaprétegét tárja fel. A belső észlelés közvetlenül evidens, motiválatlan (abban az értelemben, hogy nem valamilyen más ismeret motiválja), apodiktikus, szigorúan szükségszerű ismeretet nyújt. Az evidenciának Brentanónál nincsenek fokozatai: egy belátás vagy evidens, vagy nem az.
A fizikai világra vonatkozó megfigyelések csak utólagos reflexió lévén lehetségesek, nem belső észlelések, nem evidensek.
Az intencionalitás szó "valamire való irányultság"-ot jelent. Minden mentális tevékenységünk valamilyen "tárggyal" foglalkozik. A tudat adott tárgyra irányul, de az intencionalitás nem a tudat és tárgy viszonya, hanem csak a tudat beállítódása a tárgy megragadására. Nem jelenti tehát a viszonyban állók feltétlen létezését.
Az intencionális élmények szerinte háromfélék lehetnek:
1. képzetek, melyek a tárgyaknak az elmében jelenlévő képeit jelentik;
2. ítéletek, melyek valami valóságosságáról vagy valótlanságáról tett kijelentések;
3. érzelmi jelenségek, melyek nem ítéleten, hanem érzelmeken alapuló elvetést vagy elfogadást jelentenek. Ilyen a szeretet vagy gyűlölet jelensége.
források:
https://nemetfilozofia.hu/filozofia_evidencia_brentano.html!
!
