KMO Filmklub!
A Gyertek el a névnapomra! Fábri Zoltán egyetlen kortárs alkotása, Karinthy Ferenc Házszentelő és Udvari bolondok című novelláinak a filmes feldolgozása.
A Dunakanyar tetején álló hatalmas luxusnyaralóban névnapot ünnepelni és házat avatni gyűlnek össze a város vezetői. A mezei halandók által el nem érhető javakban dőzsölő, majd tivornyázó társaság tagjai az Erdészeti Tröszt igazgatója, Haudek László a házigazda, aki meghívta Bíró Lászlót, a Vasmű vezérigazgatóját, Nyaci Lacit, a Párt megyei első titkárát, az adjutánsát, Greif Rezsőt, a Hazafias Népfront munkatársát, Rozsos Henriket, külügyminisztériumi osztályvezetőt, Hollán Menyhértet, a helyi Néplap főszerkesztőjét, országgyűlési képviselőt, Mátyás doktort, a városi kórház igazgatóját és Fabriczky Ottó mesteredzőt, a sportélet helyi irányítóját, a Hegyközi Intéző Bizottság vezetőjét és Gyulafy Tamás (korábban Tasziló) vadgazdálkodási főelőadót.
Haudek, aki a Nimród Vadásztársaság elnöke is, megmutatja az új, nyugati puskáját is, ami természetesen a színpad törvényeinek megfelelően el is dördül az első felvonás végére…
A Házszentelőnek ekkor vége lesz, és innentől az Udvari bolondok szerint haladunk. A főnök elvtársak megpróbálják eltussolni a találatot, de egy nyughatatlan fiatal újságírónő nem nyugszik ebbe bele. Bár ő eleinte csak azt akarta megtudni, hogy miért van kivételezés a létező szocializmus boltjaiban és hogy mik annak a gyakorlati okai, meg hogy ehhez az egész korrupcióhoz ki kinek milyen drótot ad le, de amikor utanajár a kérdéseknek, ő is Haudekhez és a kompániájához jut el.
A városban a politika, az államigazgatás-rendfenntartás, az egészségügy és a gazdaság vezetői maffiává összefonódva, a kezüket minden fontos döntésen rajta tartva, ravasz trükkökkel és gátlástalan hazugságokakkal, rövid pórázon irányítják és kizsákmányolják a dolgozókat, de közben az ország gazdasága csak süllyed: még Bíró sem magyar gyártmányú puskával lő az ellenzékre!
Honnan lehet vajon ismerős ez a történet azoknak, akik még meg sem születtek 1983-ban?
Fábri az első, filmszerűen megírt rövid, de sűrű novellát szinte változtatás nélkül emelte át, a második, hosszabbat jelentősen áramvonalasította, hogy beleférjen a kétórás időhatárba a cenzúrakövetelmény pluszbefejezéssel együtt (a novella frappánsan a beismerőlevéllel véget ér), illetve mindkettőt megtűzdelte egy bíró és ügyész nélküli tárgyalással, ahol az ügyvéd is egészen torz szerepben jelenik meg - és nézőre marad az ítélet meghozatala, vagy inkább a vádirat elkészítése?
A történelmi háttér:
Időben 1983-ban járunk, amikor a lengyelországi 13 nehéz év után inog a szocializmus helyzete. Inog Magyarországon is, mint ebben a filmben is látjuk-halljuk. A lengyelek sortüzeket kaptak 1970-ben és évtizedes éhezést éltek át utána, Magyarország más úton haladhatott: felépíthettük a gulyáskommunizmust a legvidámabb barakkban. Messze fent, a szovjetnek nevezett orosz birodalmi pártközpontban ekkoriban recsegnek a falak: az évtizedekig regnáló plüss-Sztálin (Brezsnyev) tavaly meghalt, utóda, a magyar forradalom leverésében érdemeket szerző KGB-s (Andropov) szintén meghalt. Utóda, az ismeretlen Csernyenko egy 'szocialista birodalom' élén most haldoklik...
Lengyelország és Magyarország a kísérleti nyúl szerepét kapja ekkoriban a tavárisoktól: Lengyelországban szükségállapot és katonai irányítás lesz, Magyarországon viszont Megáll az idő és vissza is fordul: Gothár Péter filmjében visszajönnek a 30-as évek, a Dögkeselyűben a 30-as évek színésznői. Magyarország 1936 után másodszor GP autóversenyt rendez - közben már Forma 1-nek hívják. Egyszerre a szocialista vállalatokban és azokon kívül is GMK-k alakulnak, a kereskedelemben maszek világ kezd lenni - magán szektor à la Kellér Dezső, csak most már sokkal kiterjedtebben, mint korábban. Az állam 10 év alatt veszélyesen eladósodott - dollárban - így a 20 éve elharapózott devizaéhség csak fokozódik: a nyugati valutáért exportáló magyar vállalatok vezetői bármit megtehetnek, amíg “hozzák” a devizát. A magyar erdők gyönyörű fáit hatalmas tempóban exportáló Haudek tehát simán megúszhatja azt, amit mások, még a vasmű vezetője sem...
Az egykori szocialista húzóágazat, a vas- és acélgyártás ekkor már komoly gondokkal küzd: a műanyagkorszakban egyre kevesebb fémre van szükség és azt sem az elavult szocialista gyárakból szerzik be a kemény valutában fizető országok. A vasművek körbezárták magukat az elmaradt fejlesztésekkel és kezdenek rozsdatemetőre emklékeztetni.
A régivágású kommunisták visszavonultak a berozsdásosodott nehéziparba, a reformkommunisták a 2. fázisra készülnek. A régivágásúak keserű elfojtásukban mindenre képesek, a reformosok úgy gondolják, hogy a javak köztulajdonba vétele (államosítás) csak az első fázis volt, a másodiknak immár annak kell lennie, hogy kiosszák ugyanezeket a termelőeszközöket (privatizáció) az arra érdemeseknek - a pártvezetők saját maguknak és a rokonaiknak-cinkosaiknak.
A novellában nincs benne, csak a filmen hallható a Bunkócska c. híres forradalmi dal - mintegy parázsként izzó mottó.
Vaszilij Ivanovics Bogdanov és Alekszandr Alekszandrovics Olhin szerezte egy orosz népdal alapján az 1870-es években. Kezdetben Fjodor Ivanovics Saljapin előadásában vált ismertté, majd sokféle változatban elterjedt a nemzetközi munkásmozgalomban, mint (osztály)harci induló és később nyűgös kötelező darabbá lett a "létező szocializmusban".
A dal eredetileg a fa irtásos döntéséről szól, melynek során a szántóföldet úgy szabadítják meg a nemkívánatos fától, hogy oldalgyökerei elvágása után azt a csúcsára kötött kötelet húzva fektetik el. A szöveg:
Sose hallok olyan gyönyörű nótaszót,
amilyet sihedernyi koromban.
A szívembe nyilall ez a bús régi dal,
kicsordulnak a könnyeim nyomban.
Hej, te bunkócska, te drága,
hej, te eleven fa gircses-görcsös ága, te drága,
segíts most!
